Kozonithy 2011.09.19. 10:42

Üzenet

 

Elvileg tudok imádkozni, szoktam is, egyedül, közösségben, alternatív imamódokon és hagyományosakon. Szoktam is érezni a hatását, de még nem gondolkodtam el azon, hogy valójában, egészen pontosan mi is az ima. A másik örök kérdés, hogy és mi van akkor, ha egyszerűen sosincs…

Abban az időben Jézus az égre emelte szemét, és így imádkozott: Szent Atyám, tartsd meg a te nevedben azokat, akiket nekem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi. (Jn 17,11) 

 

Budapesti Református Skót Misszió egy magyarországi amereikai lelkésszel és iráni menekültekkel. Interesting! (Forrás: Mindennapi.hu)

Korunk vértanúinak emlékére a Sant’Egidio Közösség ökumenikus imaórát tart április 15-én, pénteken 19 órakor a Jézus Szíve-templomban. Az imaórát vezeti és szentbeszédet mond: Udvardy György esztergom-budapesti segédpüspök, jelen lesz Fabiny Tamás, az Északi…

"Amíg tehát időnk van, tegyünk jót mindenkivel, főképpen hittestvéreinkkel." Gal 6,10Ennek az igének - főleg az első fele - végtelen egyszerűségével fogott meg. "Tegyünk jót mindenkivel". Annyira általános! Hát persze, hogy tegyünk jót, mi sem…

II. János Pál pápa: Vezesd az ifjúságot! Vezesd, ó, Krisztus, az ifjúságot igazságban,hogy ne hagyják magukattévútra vezetni új bálványok által,mint amilyen a magamutogató fogyasztás,a mindenáron való jólét,az erkölcsi lazaság,vagy az erőszakos tiltakozás;hadd…

Egy régebbi, de még mindig aktuálisnak tartott írásom a böjtről. Ahogy én látom...Sokat rágódtam és rágódom néha ma is azon, miért kér tőlünk a katolikus egyház (vagyis rajta keresztül Isten) önmegtartóztatást bizonyos kérdésekben, például egy párkapcsolatban,…

 "Senki se keresse a maga javát, hanem csak a másét."(1Kor 10,24) Már csak matematikailag is úgy jönne ki jobban, ha mindenki inkább a másikkal szeretne jófej lenni, figyelve a másik igényeire. Ha ez működne, egyszerűen rengetegen akarnának velem jó arcok…

süti beállítások módosítása