ÖKI 2010.11.17. 14:06

Lehet együtt is!

Három felekezet együtt ünnepelt

A budapesti három németajkú felekezet: katolikus, evangélikus, református együtt tartotta hagyományos Márton napi körmenetét. Szent Márton beépült a protestáns hagyományba, hogy miért, kiderül kisfilmünkből.

A Márton nap a borkostolókon, libaevéseken kívül mást is jelent a keresztények számára. Első sorban a német nyelvterületen élő szokás a Márton napi körmenet, mely Tours-i Szent Márton legendájához fűződik.

Márton Kr. u. 317-ben született a pannóniai Savariában, a mai Szombathelyen. Az apja kívánságára a római császár katonája lett. Egy különösen hideg téli estén, mikor a mai Franciaországban fekvő Amiensbe lovagolt a város kapujában egy félmeztelen koldus kért tőle adományt. Mártont nagyon megindította a koldus nyomorúsága, így kardjával kettévágta kabátját, és a felét a koldusnak nyújtotta. Éjszaka álmában megjelent neki Jézus a koldus alakjában. Márton ennek hatására felhagyott a katonai szolgálattal, megtért és megkeresztelkedett. Misszionáriusként segítette a szegényeket, elesetteket. Nagyon megszerették az emberek: püspökükké akarták választani. Ő szerény ember volt, méltatlannak érezte magát e hivatásra. Így, mikor érte jöttek, hogy felszenteljék, elbújt egy libaólban. Azt gondolta itt nem találnak rá, de a libák hangos gágogásukkal elárulták őt.

Mártont 371-ben püspökké szentelték és haláláig, 398-ig Tours-ban segítette a rászorulókat. A nép nem felejtette el Mártont, minden évben halálának évfordulóján, november 11-én emléknapot tartottak a tiszteletére: fáklyás felvonulásokat szerveztek és Márton-tüzeket gyújtottak.A lampionos felvonulásokat csak a 19. század elején vezették be egyházi rendeletre, hogy a fény, mely a jó cselekedetet jelképezi mindenkihez eljusson. Manapság ebben elsősorban a gyerekek vesznek részt, sötétedéskor a maguk készítette lampionjaikkal járják az utcákat miközben régi Márton napi dalokat énekelnek.

 

Forrás: http://mindennapi.hu/cikk/egyhaz/harom-felekezet-egyutt-unnepelt/2010-11-17/398 

A bejegyzés trackback címe:

https://okumenikus.blog.hu/api/trackback/id/tr932454878

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.