"Senki se keresse a maga javát, hanem csak a másét."

(1Kor 10,24)

 

Már csak matematikailag is úgy jönne ki jobban, ha mindenki inkább a másikkal szeretne jófej lenni, figyelve a másik igényeire. Ha ez működne, egyszerűen rengetegen akarnának velem jó arcok lenni, és én is ugyanígy egy lennék minden ember számára, aki jót próbál vele tenni.

A gyakorlatban ez persze néha zavaró túlzásba mehetne át, de kis gyakorlással szerintem elég könnyen megismerhető az egészséges mérce. Legalábbis a figyelmesség terén.

Régen mindig mindenkinek mindenre hajlamos voltam igent mondani. Így hamar túlvállaltam magam. Az utóbbi években viszont azt hiszem, átestem a ló túloldalára, és "igen" emberből, "majd meglátjuk, most nincs rá időm" ember lettem.

Nem tudom, mi a jobb, de tény, hogy hajlamos vagyok a saját kényelmem miatt kevésbé figyelni másokra. Ez viszont semmiképp nem jó.

Talán nem kell mindig "igen" embernek lennem, de meg kell találnom az egészséges egyensúlyt.

És mindemellett talán a legfontosabb, hogy akármit is teszek, azt ne csak magamért tegyem, hanem másokért vagy legalábbis másokért is, különösen figyelve a környezetemre közben, feltéve a kérdést: vajon ez tényleg így jó-e nekik, ahogy én teszem, amit teszek bármikor? Vagy csak én gondolom úgy...?

 

A bejegyzés trackback címe:

https://okumenikus.blog.hu/api/trackback/id/tr752689515

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.