Elvileg tudok imádkozni, szoktam is, egyedül, közösségben, alternatív imamódokon és hagyományosakon. Szoktam is érezni a hatását, de még nem gondolkodtam el azon, hogy valójában, egészen pontosan mi is az ima. A másik örök kérdés, hogy és mi van akkor, ha egyszerűen sosincs nincs rá időm...

Erre a két kicsit különálló kérdésre találtam egy napon belül két jó idézetet, az egyiket Benkő Antal és Szentmártoni Mihály jezsuita szerzőpáros "A gyógyító Jézus nyomában" c. könyvében, a másikat a "Mai IGE" c. kiadványban:

Piet van Breemen: "Az ima nem keresés – a keresés bizonyos türelmetlenséget fejez ki, cselekvést: én akarok valamit elérni. Az ima várakozás. A várakozás a másik személyre helyezi a hangsúlyt, akinek jönnie kell. Én csak várni tudok. A várakozás kifejezi tehetetlenségemet, elégtelenségemet; és ez az én magatartásom Isten előtt. Istent nem lehet arra kényszeríteni, hogy jöjjön. Az egyetlen dolog, amit tehetek, hogy várok. Itt vagyok és várok. Imádkozni annyit jelent, mint elveszíteni a hatalmat önmagunk felett."

D. L. Moody: "Ha olyan sok dolgod van, hogy nem jut időd imádkozni, akkor meg vagyok győződve róla, hogy több dolgot vállaltál magadra, mint amennyit Isten valaha is rád szándékozott bízni."

Abban az időben Jézus az égre emelte szemét, és így imádkozott: Szent Atyám, tartsd meg a te nevedben azokat, akiket nekem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi. (Jn 17,11) 

Egy hét késéssel, de törve nem, jelentjük, új munkatárs evez az ÖKI csónakjában (mit csónakjában, galleonjában!) Radványi Benedek (Bence) személyében, akinek legfőbb feladata 72 óra kompromisszum nélkül c. projektünk komplett levezénylése.

Talán egyszer ideje is engedi, hogy ő is írjon a blogra.

Üdv a fedélzeten!

Budapesti Református Skót Misszió egy magyarországi amereikai lelkésszel és iráni menekültekkel. Interesting! (Forrás: Mindennapi.hu)

Korunk vértanúinak emlékére a Sant’Egidio Közösség ökumenikus imaórát tart április 15-én, pénteken 19 órakor a Jézus Szíve-templomban. Az imaórát vezeti és szentbeszédet mond: Udvardy György esztergom-budapesti segédpüspök, jelen lesz Fabiny Tamás, az Északi Evangélikus Egyházkerület püspöke és Ódor Balázs lelkész, a Református Egyházak Világközössége Európai Tanácsa alelnöke is. (Forrás: Magyar Kurír)

II. János Pál pápa az egyházat a Nagy Szentév és az új évezred előkészítésére hívó Tertio millennio adveniente kezdetű apostoli levelében kérte, hogy a hívő közösségek gyűjtsék össze és ápolják a XX. században hitükért megölt keresztények emlékét. „A második évezred végén az egyház újra a vértanúk egyháza lett”— írta a  pápa. Az 1915-ös örmény népirtástól az 1999-ben történt kelet-timori tömegmészárlásokig, öt kontinensen át ível ez a martirológia: a nácizmus és a bolsevik kommunizmus, a spanyol és a mexikói polgárháborúk, a latin-amerikai diktatúrák, az afrikai etnikai háborúk és a vallási fanatizmus keresztény áldozatainak száma talán a hárommilliót is eléri. Sokuk nevét ma sem ismerjük. Az egyház kortárs mártírjai nak története nem hősök, hanem olyan férfiak és nők története, akik saját életüket nem akarták azon az áron megmenteni, hogy feladják az evangélium és a rájuk bízottak iránti hűségüket. Az ő áldozatuk olyan örökség, amelyet nagy hálával kell megőriznünk és továbbadnunk az új évezrednek.

2000. május 7-én a római Colosseumban a Szentatya ökumenikus igeliturgiát vezetett a XX. század vértanúinak emlékére. Az üldözések korunkban felekezeti és nemzeti hovatartozásra tekintet nélkül sújtottak megannyi keresztényt. A náci lágerek és a szovjet gulágok szögesdrótjai mögött gyakran együtt szenvedtek és tanúskodtak az evangéliumról katolikusok, ortodoxok és protestánsok. A mártírok áldozatában az egyház egysége titokzatos, de látható módon már megvalósul.

Az üldözés, a háború, a faji, etnikai és vallási alapú erőszak nem ért véget. A világ számos pontján sokaknak továbbra is az életébe kerülhet az, hogy keresztényként és a béke embereiként nem maguknak élnek. Az elmúlt években megemlékeztünk — többek között — a 2005 augusztusában, Taizé-ben meggyilkolt Roger Schütz testvérről; Andrea Santoro atyáról, akit 2006 februárjában a törökországi Trebizonban egy török fiú lőtt agyon a szentmise végén, a Mohamed-karikatúrák miatti felháborodásból; a 2003 márciusában Budapesten meggyilkolt Andorka Eszter evangélikus lelkésznőről, akinek ajtaja mindig nyitva állt a szeretetére bízott nehéz sorsú fiatalok előtt. Az imádság alkalom arra, hogy imádkozzunk a megpróbáltatások között élő testvéreinkért.

Magyar Kurír

Hihi, megint felkaptam a fejem valamire! :) Mint már sokan a környezetemben betéve tudja, hamarosan búcsút intek életem első, de reményeim szerint nem utolsó leánylakásának (nem a leánysághoz ragaszkodom, csak a hajléktalanságot kerülném).

Keresem a lehetőségeket, kutatom, hogy mi is lenne jó nekem rövid- ill. hosszú távon. A lakásvásárlás komoly lépés, és egyedülállóként fenyegető lehetőségként élem meg, és nem csak anyagi, hanem lelki szempontból is. Papírforma szerint anyagilag éppen nem lehetetlen, de nagyon kicentizve, és jó pár évre kiírva magam az élők sorából (nincs új cipő, nincs nyaralás, ajándékvásárlás, fagyi, nincs semmi, törlesztőrészlet van). Ezért nagyon keresgélem az alternatív megoldásokat. Egy szívem vágya van: hadd maradhassak a kerületben, ahol mindig is laktam, közel mindenkihez és mindenhez, aki, ami sokat jelent nekem.

Beadtam egy pályázatot két kerületi bérlakásra, ahol két évig lakhatnék. A két év a történet végén még fontos lesz. Van is esélyem, meg nincs is, elnyerni az egyiket. Igaziból kifürkészhetetlen. Az önkormányzati hátszelet szerettem volna elkerülni, mert úgy döntöttem, elhiszem: Isten elég nagy ahhoz, hogy még egy önkormányzati bizottságon is átvigye az akaratát, ha a javamra akarná eldönteni ügyemet, mit Neki két-háromszázszoros túljelentkezés… E hét végére ígérték az eredményt, a nyerteseket felhívják, a veszteseket pedig levélben…

Mindeközben egy baráti házaspár kiköltözött budai kölcsönlakásukból, és a férj kijárta a tulajnál, hogy esélyem lehessen beköltözni. Fehérvári út, negyed órára a munkahelyemtől, viszont majdnem másfélre a családomtól, a barátaimtól, a gyülekezettől, és mindentől, ami otthonos és ismerős, ráadásul egyedül költözzem oda? Bevallom, három hete még egy telefont sem eresztettem a lehetőség után, annyira nem kívánkozik oda a lelkem. Pedig ingyen, rezsiért lakhatnék ott két évig. Két évig…

Most jönnek a poénok. Szerda esti bibliaórán beszélgettünk arról is, hogy a kész helyzetekben, amikor Isten elrendezi a dolgokat, vajon mi hátradőlünk, mert úgyis az lesz, amit Ő akar, vagy megtesszük azokat a lépéseket, amik kézenfekvőnek tűnnek előttünk? Színt vallottam: nem. Nem mindig. Lásd: lehetséges, de nem vonzó lakhatás, nulla telefon. Mire hazaértem este, láss csodát, a postaládában egy postai értesítő várt: postára, magyar, az Önkormányzat levelet írt! Ilyen hamar! Akkor nyertem! Oppá, de nem hívtak! Basszus, akkor tuti vesztettem! Mi lesz most velem??? Egyből vonzó lett a Fehérvári úti lehetőség. De mi lesz, ha már valaki más megkapta az ingyenlakást? Munkálkodhatott bennem a dolog éjszaka, mert reggel felderengett egy mondat legbelül: „szívből utáljuk ezt a hitvány eledelt!” Olyan ismerős, de hol is hallottam? Az oké, hogy 4Mózes, de még hol? Jaa, megvan, az én számból, szívemből! Ezüsttálcán hevernek az ingyen lakáskulcsok, és én megvetem a gondoskodást…. Jájjj! Bűnbánat, ima, izgalom, erőltetett nyugalom. Különben is, hogy olvastam én február 28-án Igét (ez volt a kitűzött), ha akkor nem tűnt fel a párhuzam? Ó, bár ne lennék ennyire rohanós, felületes és figyelmetlen!

Oké. Reggel úgy alakult, hogy kedves barátné végigasszisztálta a postai sorban állást és önkormányzatiboríték-bontást. Szegény, jobban izgult, mint én – ilyen egy hűséges és szerető barát. Kedves szavak a postással, kimegy, boríték hasad, tenyér izzad, kihajtogat. Igen? Nem? Igen? Nem? Nemigen? Jááááááj….

Persze tök másról szólt a levél: emelik a bérleti díjamat, a jelenlegit. Hát jó, akkor még legalább nem halt meg a reménység. Szent fogadalom: ma felhívom a Fehérvári úti tulajt! Bármilyen nehéz is vállalni, hogy eddig nem hívtam. De tetézzem még további mulasztással? Hívtam. Nem vette fel. Ismét. Megint nem. Oké. Holnapig jegeljük.

Este újabb beszélgetés. Más kontextusban, de előjött Jézus Nikodémuszhoz intézett mondata: a szél arra fúj, amerre akar; hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön, és hova megy: így van mindenki, aki a Lélektől született. Hát akkor nincs gond, halványlila fogalmam sincs, hogy én hová megyek, azt sem, mi vár az élet következő kanyarában, akkor hát legalább tudhatom: Isten mellett vagyok! :)

Az abszolút slusszpoén: reggel kíváncsi voltam, mi lesz a sztori vége (nem az enyém, hanem Pálé és Lukácsé), ezért a a ApCselt elolvastam a végéig (már csak két fejezet volt hátra, mielőtt szentté és/vagy őrültté lennék avatva). Én már nagyon nem merem az olvasottakat a magam épp aktuális helyzetére szó szerint értelmezni, mert sokszor félrevitt és nyomorított már meg ez a „módszer”, de azért poénnak hatalmas volt az Úristentől. Ezt bőven lehetne szó szerint magamra értelmezni és jelként fogadni. ApCsel 28:30.: „Ő pedig ott maradt két teljes esztendeig saját bérelt szállásán, és fogadta mindazokat, akik felkeresték.” :D :D :D

Továbbra sem tudom, hogy mi lesz a végkifejlet, és hová költözöm mostantól fogva bármikor, de már megint tanultam valamit az elénk kerülő lehetőségek pozitívabb elbírásáláról és megbecsüléséről – még akkor is, ha nem akarunk élni vele.

A sztori hamarosan folytatódik… de hogy hogyan? Azt csak Isten tudja… meg egy részét a kerületi jegyző is, ő viszont még titkolja.

Teljesen újszerű, trendi, modern, vicces, professzionális tv-spot-kampányra készül a Magyarországi Református Egyház. Kíváncsian várom, hogy fog mutatni a tévé képernyőjén... Az biztos, hogy fel fogják kapni a fejüket az emberek.

A rendezői változatot megnézheted itt:

Bennem egyszerre több érzés is kavarog a filmmel kapcsolatban.

Komolyan üdítő a film profizmusa, a gondosan megválasztott helyszín, a részletekre ügyelés, és az az egyszerű tény, hogy van sztorija a spotnak. Sőt, erős hangulata is.

Figyelmetlen, benyomásokra, hangulatokra nyitott néző lévén, nekem először nem jött le, hogy mi is a mondanivalója a filmnek. Inkább kényelmetlenül ficeregtem a székemen, ahogy beszippantott az ismerősödő disztopikus hangulat és a bürokrácia sem nem diszkrét, sem nem bájos valósága.

Nyilván nem lehet 30 másodpercben az egész világot elmondani (van, aki dalban próbálta, de később feladta :P), de nekem mégis hiányzik valami többlet-mondanivaló, ami a spot "feladójára" és az egy százalék címzettjére az egyházra utal. Ez egyáltalán nem jelenik meg.

Meglátjuk, bejön-e? Érdekes kísérlet.