Abban az időben Jézus az égre emelte szemét, és így imádkozott: Szent Atyám, tartsd meg a te nevedben azokat, akiket nekem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi. (Jn 17,11) 

Korunk vértanúinak emlékére a Sant’Egidio Közösség ökumenikus imaórát tart április 15-én, pénteken 19 órakor a Jézus Szíve-templomban. Az imaórát vezeti és szentbeszédet mond: Udvardy György esztergom-budapesti segédpüspök, jelen lesz Fabiny Tamás, az Északi…

Amíg 5 perc alatt újraindul a laptopom, ami befagyott és amin épp dolgoztam a hétvégi nemzetközi mítingre készülve, gyorsan megírom ide, amit este szerettem volna, természetesen munka után. :)Hétvégén lelkigyakorlaton voltunk Feleséggel. Nem részletezem (bár szívesen megtenném,…

ÖKI 2010.11.17. 14:06

Lehet együtt is!

Három felekezet együtt ünnepelt A budapesti három németajkú felekezet: katolikus, evangélikus, református együtt tartotta hagyományos Márton napi körmenetét. Szent Márton beépült a protestáns hagyományba, hogy miért, kiderül kisfilmünkből. A Márton nap a borkostolókon,…

A keresztségről szóló ökumenikus egyezményt ír alá az amerikai püspöki kar éves ülésén 2010. november 11. 8:23 November 15 és 18. közt tartja Baltimore-ban éves ülését az amerikai püspöki konferencia, ami új elnököt választ, és szavazni fog egy ökumenikus…

Optimistán az ökumenizmus felé! :)Genf – A Lutheránus Világszövetség Információs Szolgálata arra kérte fel a zimbabwei származású dr. Ishmael Nokot, tekintsen vissza és értékelje az 1994. november elseje és 2010. október 31. között eltelt időszakot, amikor is a…

süti beállítások módosítása