"Azt mondom azért nektek: kérjetek és kaptok, keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak nektek. Mert mindenki, aki kér, kap, aki keres, talál és aki zörget, annak ajtót nyitnak."

Lk 11,9-10

A napokban ez az igeszakasz jött szembe a Bibliámban. Azért is mutatom be, mert mindig is nehézségem volt vele, hogy megértsem mindazt, amiről itt szó van. Kicsit úgy hangzik, mintha varázslat lenne. Kérek, és puff! - itt is van. Ez persze így nem megy. Kölyökként azért örültem volna neki, éppen emiatt nem is nagyon értettem. Kértem, hogy legyen ötös a matek TZ... karó, puff neki. Kapjak ezt vagy azt ajándékba. Nem kaptam.

Gyerekfejjel nem könnyű felfogni mindezt a jézusi ígéretet, meg ami mögötte van. Bevallom, még most sem biztos, hogy velejéig értem, hogyan kell "jól" kérni az Istent.

Idővel aztán rájöttem, hogy Ő nem egy kávéautomata, amibe bedobom az imát, kérést, és kijön, amit megnyomtam.

Ő teljes részletében látja az én életem, a környezetem életét, az egész világét, úgy ahogy van. Látja, ahogy minden mindennel összefügg, olyan kontextusban, ahogy soha senki nem fogja látni.

Úgy tapasztalom, hogy Isten mindig minden esetben meghallgatja, ha kérek tőle valamit, de nem feltétlenül fogom azt kapni, amit konkrétan kérek tőle, hanem inkább azt, amire hosszú távon inkább szükségem van. Sokszor évek múltán értem csak meg, hogy miért volt ez vagy az, amit valamikor kértem, mégiscsak úgy jobb, ahogy megkaptam.

Így aztán gyorsan le is szoktam a konkrét dolgok kéréséről, és inkább csak az adott témáért imázom, vagy kérem rá Isten áldását, hogy - bár nekem van speciális elképzelésem arról, hogy nekem mi és hogyan lenne jó - legyen mégis úgy, ahogy szerinte nekem (és azoknak, akikre a kérésem kihatással van) hosszú távon a lehető legjobb.

Óhatatlanul itt motoszkál bennem, hogy de akkor mégis miért van annyi rossz a világban? Miért van az, hogy emberek könyörögnek az Istenhez egy-egy fájdalom, veszély, borzalmas dolog megszüntetéséért, és mégsem történik "semmi". Ezt a legnehezebb felfognunk.

Nem vagyok szaki a témában, mégis eszembe jut valami:

Szabad akarata van mindenkinek. Bár kérhetem az Isten védelmét pl. egy-egy ember ellen, aki engem bántani akar (és vélhetőleg küldeni is fog nem egy mentőcsónakot, amit én vagy megragadok vagy ellökök), de hozzá kell tenni, hogy az a rosszakaró - ahogy én is - szabad akaratot kapott. Azaz mindenki maga dönti el, hogy miként cselekszik, melyik utat választja az adott pillanatban, a jót vagy a rosszat, vagy éppen azt, hogy miként vágja haza az életét, illetve másokét.

Nem értjük meg sokszor, hogy ha Isten mégis látja a rosszat, akkor miért nem állítja meg. Ez esetben felmerül a kérdés: milyen szinttől állítsa meg a rossz dolgokat? Honnan avatkozhat már be, és mit kell még elnéznie? Csak mert, ha minden egyes rosszat meg kéne, hogy állítson, a világ nem állna másból, minthogy Isten folyamatosan leállít minket, amint csak eszünkbe jut bármilyen törvénytelen vagy erkölcstelen döntési lehetőség, kezdve a vulgáris szavak használatától az illegális filmletöltéseken át a gyilkossági szándékig. Vagy van szabad akaratunk vagy nincs. Nincs is-is. Ha pedig van szabad akarat (mert van), akkor azzal nekünk kell felelősségteljesen élni. Kérni mindig lehet, és mindig meghallgatásra kerül, és ha segítségre van szükségünk, valamilyen formában meg is fog érkezni (akár úgy, hogy nem is vesszük észre.)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.